Gloriett kilátó – Fertőboz

Hidegségtől 3 km-re található Fertőboz legjelentősebb műemléke . A Csúcsos-dűlő 187 méter magas dombjára épített emlékcsarnok a település címerének központi eleme. A Gloriettet Gróf Széchényi Ferenc építtette 1801-ben fertőrákosi mészkőből.

Története…

A napóleoni háborúk eseményei Sopronban is éreztették hatásukat. A háborús készülődés miatt került a városba 1800 októberében a hadsereg fővezére, Magyarország nádora, József főherceg. Ez időben történt, hogy a nádor több ízben felkereste Kiscenk és Fertőboz vidékét gróf Széchényi Ferenc kíséretében. A kirándulásaik során a fertőbozi magaslatról gyönyörködtek a tájban. Szép időben kb. 60 kilométerre, akár Pozsonyig is el lehetett látni erről a helyről.

József főherceg tiszteletére és látogatásainak emlékére emeltette gróf Széchényi Ferenc a kupolás kilátót a dombtetőre. A Gloriette valószínűleg Ringer József tervei alapján készült, aki a nagycenki kastély és a mauzóleum építkezésén dolgozott az 1800-as évek elején. A henger alakú, kupolával zárt kilátó klasszicista stílusban épült. A helyiség belső átmérője 3 méter, a falvastagság 50 cm. A keleti valamint a nyugati ajtónyílás 2-2 oszloppal keretezett, míg az északi oldalon levő csupán sima kőtokkal. A déli oldalon nincs bejárat, itt csak egy félköríves kőtokos ablaknyílás látható.

Az idők során megrongálódott épületet gróf Széchényi Endre állíttatta helyre 1943-ban. Ekkor került a főpárkány köveinek belső oldalára a következő felirat:

„EREXIT COMES FRANCISCUS SZÉCHÉNYI. RENOV. COM. ANDREAS SZÉCHÉNYI 1943”