Sarródi tájház

Nyitvatartás: Nyitva egész évben
Cím: Sarród, 9435 Szeder u. 8.
Kapcsolattartó: Kemenár Katalin
Tel.: 06-70/456-8037

A sarródi temető szomszédságában, a Szeder utcában található az 1930-as években épült parasztházból 2005-2006-ban kialakított téglaépítésű Tájház. A Tájház kialakításánál szempont volt, hogy ne csak egy “bemutató” házzal gyarapodjon a falu, hanem az épületegyüttes a hagyományőrzést szolgáló közösségi programoknak is alkalmas, méltó helyszíne legyen.

A Sarródi Tájház megnyitásának évétől, 2006-tól sorozatosan sikeres hagyományőrző programoknak a helyszíne. Ezek egyrészt a különböző jeles napokhoz (pl. Pünkösd) illeszkedő helyi népszokásokhoz, másrészt a régmúlt és közelmúlt megélhetési formáihoz kapcsolódnak. E programokon rendre együttesen részt vesznek gyerekek, felnőttek, idősek és fiatalok, falubeliek, illetve vendégek, látogatók. A jól sikerült rendezvények a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság Sarród-Kócsagvári és a fertőújlaki Mekszikó- Pusztaközponti Oktatóközpontjaiban erdei iskolai foglalkozásokon és nyári táborokban részt vevő diákcsoportok heti programjaiba is beépültek.

Felelevenített jeles napi népszokások:

Húsvét: tojásfestés, hús, kalácstojásszentelés, barka égetés, tojásos játékok, közös éneklés.

Pünkösd: pünkösdi királyválasztás, pünkösdi királyné járás, amikor iskolás lányok “meghordozzák” a pünkösdi királynőt. Ilyenkor a lefátyolozott királynőt négy leányka vezeti. Kettő közülük az ajándékszedő, az ún. kolduló. Közös éneklés zárja a programot.

Szt. Iván Napja: a nyári napfordulóhoz köthetően tölgyfatuskó tüze mellett szerelmi bájolás, valamint “tűzugrás”. Jókedvű vidám anekdotázás és közös éneklés egészíti ki a programot.

Adventi napok a Közösségi Házban: Beizzítják a kemencét, sülnek benn a kicsik és nagyok által elkészített kalácsok. Karácsonyfadíszek készülnek természetes anyagokból. Madárkalács készül marhafaggyúból és napraforgóból kedves kis madaraink téli etetéséhez.

Mesedélutánok, és esték a Közösségi Házban: A régi Sarródon az emberek a kemence, kályha tüze mellett, vagy a ház előtti padok mellé összegyűlve régi történetekkel, mondákkal, mesékkel szórakoztatták egymást. Így erősítették a családi és baráti kötelékeket. Ezeket az időket próbálják megidézni e foglalkozások.

to top