András

Kedves Tünde és Zsolt!
Örömmel küldöm a fogadóban töltött élményeink rövid összefoglalóját:

Mivel menyasszonyommal mindkettőnk számára nagyon mozgalmasan telik a 2012-es év (tavasszal esküvő, majd nyár végén első babánk érkezése), ezért úgy döntöttünk, a március 15-i hosszú hétvégét egy kellemes kikapcsolódásra szánjuk. Az interneten találtuk meg a Szent András Fogadó oldalát, és közvetlenül foglaltuk le a szállásunkat. A szoba és a fürdőszoba egyaránt tiszta – teljesen megfelel a kellemes pihenésnek. A vidék festőien csodás, kezdve a Fertő-hansági Nemzeti Parkkal, a a Fertő-parti kis községeken át, a fertődi és nagycenki kastélyokig. Minden napunk teljes változatossággal telt – ilyen „díszletek” mellett ez nem is csoda – és a budapesti nagyváros folyamatos zsongása hiányában tökéletesen mély alvásokkal a harmadik nap végére teljesen regenerálódtunk!
Néhány programot, jelen „állapotunk” miatt kihagytunk – de ez eggyel több indok arra, hogy később gyerekestül visszatérjünk, és részt vegyünk egy kenutúrán, ahol közelebbről megnézhetjük a tó csodálatos madárvilágát, vagy körbebiciklizzük azt!
Őszintén szólva az itt eltöltött idő komolyan elgondolkodtatott arról, mi értelme a túlértékelt főváros mindennapjait egymás után hajszolni, hiszen ebben a szép környezetben sokkal kiegyensúlyozottabb életet találhatunk!
Ezért egyvalami biztos – még többször visszatérünk ide!
Ha csak turistaként, akkor a Szent András fogadóba, mert ezért a vendéglátásért megéri!
Ha pedig akár letelepedési céllal, akkor… az még a jövő titka!